Az idei volt az eddigi legrosszabb július az erdőtüzek szempontjából
2021-08-10
A világ legrégebbi pénzverdéje került elő Közép-Kínában
2021-08-11

Léteznek ma igazi magyar sztár színészek?

Kiket nevezhetünk Magyarországon sztár színésznek? Többen vagy kevesebben vannak-e, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. Ki lehetett sztár hajdan és ki ma? Gajdó Tamással az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos főmunkatársával beszélgettünk e kérdésekről.

Léteznek ma igazi sztárok a színészek között?

A sztárságban külföldön benne rejlik a megközelíthetetlenség, a kőfalak mögé rejtett csodás palota, a külvilággal csak közvetítőkön, például menedzsereken keresztül való érintkezés. Magyarországon ilyen sztárművészek szerintem nincsenek, de ismerek néhány jeles színészt, akinek számít a szava, aki mintaképként jelenik meg, a véleményével befolyásolhatja az embereket, és példát mutathat azzal, ahogyan él. Olyan őrületes sztárkultuszról azonban, amilyen a két világháború között mutatkozott, és amelynek szolid verzióját az 1960-70-es években még tapasztaltuk, nos, ilyenről ma nem beszélhetünk. Múzeumunkban rendszeresen megjelennek adományozók, vagy eladók egy-egy féltve őrzött csomaggal. Kiderül, hogy a családban valaki aláírt fotókat gyűjtött, de autogram gyűjteményeket is behoznak – tehát a közönség páratlan rajongását dokumentálják ezek az anyagok, amelyekből mi is sokat őrzünk, és sajnos el kell utasítanunk az újabb felajánlásokat. Ha a két háború közötti sajtóorgánumokat lapozgatjuk, átsüt rajtuk, hogy a vezető művészek kivételezett helyzetben voltak. De még később, a Film, Színház, Muzsika oldalai is hasonló szituációt tükröztek. Ha például Honthy Hannáról írtak, nemcsak mint az operett műfaj királynőjét mutatták be, hanem azt is, hogy milyen körülmények között él. Vagy: nyáridőben a középső két oldalon képriport számolt be arról, hogy Váradi Hédi hogyan hajókázik a Balatonon Bessenyei Ferenccel. Az a réteg jelent meg az oldalakon, amely kicsit szabadabban, nívósabban élt, mint a társadalom egésze. Az átlagemberek számára az ő ismeretségük nagyon kívánatos volt, szívesen dicsekedtek például azzal, hogy Honthy Hannánál ők nyírják a füvet, tőlük hozatja a reggeli kiflit, és így tovább.

Honthy Hanna 1935 körül

Honthy Hanna 1935 körül Forrás: Wikipedia

A “szocialista ” sztárság sok humorral, iróniával mutatkozik meg a Butaságom története című filmben, Keleti Márton rendezésében, aki maga is kivételezettnek számított. (1966, Ruttkai Éva, Básti Lajos)

A legfontosabb mégis az volt, hogy a művészek hogyan teljesítettek a színpadon, a filmvásznon. Manapság épp fordítva van, nem számítva azokat, akik “megrögzött” színházba járók, a közbeszédben nemigen téma egy-egy meghatározó színpadi alakítás, vagy lélegzetelállító filmszerep.

Ruttkai Éva

Ruttkai Éva Forrás: Wikimedia

Kimondható-e hogy az igazi sztárság 20. századi lelemény?

Igen. Az előző századfordulón változott valami: a színházból nem a nemzeti gondolat, a nyelvművelés, az erkölcsnemesítés, az igényes szórakoztatás volt elsőrendűen lényeges, hanem, hogy ugyanúgy működjön, mint más gazdasági vállalkozás. Hogy ez meg is valósuljon, megteljen a nézőtér, annak érdekében mindent el kell követni. Volt, aki ezt már a 19. században előre látta. Az első modern rendező-színész, Molnár György (Müller György, 1830-1891), a Budai Népszínház alapítója például azt tartotta, hogy az előadásnak olyan hírverést kell csapni, hogy az a faluvégen, az utolsó házban lakó ember, akinek egyébként soha eszébe nem jutna színházjegyet venni, az is ott legyen az előadáson. Ezt úgy lehetett elérni, hogy a színházi estet szenzációt ígérő élménnyé emelték, mindennek pedig a “játszó személyeken” túl fontos eleme volt a ragyogás, a szép kosztümök, a látványos díszletek, a magával ragadó zene.

A sztár és a celeb fogalma közelít vagy fedi egymást?

Szerintem csak közelíti. A képernyőn feltűnő celebet talán érdeklődéssel, esetleg megbotránkozással nézzük, hogy milyen extrém kedvteléseknek hódol, milyen, a nagyközönség által soha nem látott helyekre jár télen nyaralni, nyáron hűsölni. De, amikor a neve szóba kerül, nem tudjuk hirtelen megmondani, hogy mit és hol játszott. Az 1970-es ’80-as években, amikor még létezett a szoft sztárkultusz, interjú vagy filmriport készült mondjuk Tolnay Klárival, az olvasó vagy a néző azonnal tudta, ebben és ebben a színházi, vagy filmprodukcióban láttam. S ebben tetszett, abban meg nem.

A szakmai hierarchiában jelent valamit a sztárság?

Régen feltétlenül számított, tudták egymásról, hogy kinek mi a szakmai pozíciója. Fontos volt, hogy egy elismert művész adjon bíztatást a feltörekvő kollégának – ez számított igazán. Jászai Mari elismerte Fedák Sáriról, hogy tehetséges, s biztatta, hogy csak így tovább. Fedák pedig például Turay Idának mondta ugyanezt, de Karády Katalin megjelenésekor is nyilatkozott az újonnan felfedezett színésznő tehetségéről. Ezek a kijelentések megjelentek a lapokban és kvázi hitelesítették a rangsort. A listán elfoglalt helyet persze befolyásolta a gázsi is. Nemrégiben megvásároltuk Németh Antal felterjesztését, amelyben a Nemzeti Színház gazdasági helyzetét is elemezte. Ebből az összefoglalásból megtudjuk, hogy Bajor Gizinek az 1936–1937-es évadban 37 ezer 200 pengő volt a fizetése, 61-szer lépett fel, tehát egyetlen fellépés 610 pengőbe került az államnak. Ezzel szemben a pályakezdő Gobbi Hilda 1800 pengőt kapott évente, viszont jóval többször, 167 alkalommal szerepelt, így esténként mindössze 11 pengőt keresett. Bajor valóban kiemelkedő volt az életkörülményeit, az ismertségét tekintve, de akadtak, főleg a filmes szférában, hasonló életmódot és publicitást élvező művészek: Jávor Páltól Karády Katalinon át Gaál Franciskáig, vagy Perczel Zitáig. A sztárokat szolidaritás is jellemezte. Fedák 1927-ben a margitszigeti Kisszállóban nyaralt, a Színházi Élet riportere megörökítette egy napját. Este a Budai Színkörben egy állástalan pályatársa várta, és anyagi segítséget kért tőle. Kapott. Bajor ugyancsak többször kisegítette szorult helyzetben lévő kollégáit.

Karády Katalin

Karády Katalin Forrás: Wikipedia

Nevezhetjük napjaink sztárjának például Molnár Piroskát?

Nem szeretnék kortárs neveket említeni, de tudom, hogy ebben az értelemben Molnár Piroska tökéletes sztár. Természetesen nincsenek sztárallűrjei, nem él hivalkodó körülmények között, de amikor kell, segít. Múzeumunk alapítványának elindításában jelentős részt vállalt. Kaposváron pedig létrehozta a Nagymama Alapítványt és Díjat. A filozófiája – ezt több orgánumban hangoztatta –, aki teheti, segítsen. És ő segít is.

Molnár Piroska

Molnár Piroska Forrás: Wikimedia

Mi változott az elmúlt harminc évben?

Szinte kizárólagossá vált a rendezői színház. Az előadások többségének középpontjában nem találunk abszolút főszereplőt. Még a klasszikus darabok sem csupán a címszereplőről szólnak. Az előadások egy jelentős része közös alkotómunka eredményeképpen kerül színpadra, a színpadi hatást nem egy-egy kiemelkedő alakítás határozza meg.

Úgy veszem észre, hogy a közönség is kedveli ezt a kifejezésmódot. Azt is látnunk kell, hogy a kulturális politika is bizonytalan abban, hogy milyen súlyú szerepet szánjon a színháznak. Ahogy korábban említettem, a közönség egy részének “sztárigényét” kielégítik a külföldi színészek, akikkel, ha Magyarországon forgatnak, egy-egy alkalommal akár a budapesti utcán, vagy bevásárló központban is fizikai közelségbe kerülhet az ember. Ezt a lehetőséget profi módon teremtik meg az illető mögött álló stábok. Ott van azután a Facebook – szeretem, vagy nem szeretem, működik. A fiatal színészek számára napi rutin, hogy saját oldalon kommunikáljanak, s a külföldön sikeres magyar művészek híreiről is a FB révén értesülünk. A személyességet az jelenti, ha valakivel szelfizni lehet. Egy rádióműsorban találkoztam Gazda Bence hegedűművésszel, aki megjegyezte, hogy az autogramok helyett szelfiket gyűjtenek a rajongók. Talán egyszer majd ezekből a fotókból rendezünk kiállítást. Azt gondolom, hogy mielőbb a kis, személyes videóknak is helyet kell szorítanunk a gyűjteményünkben. De hiányolom a televíziós műsorokból azt a mindennapi figyelmet, amit 25-30 évvel ezelőtt tapasztalhattunk. Bár az online kulturális orgánumok nyomon követik a színházi és filmélet aktualitásait, nekem nagyon hiányzik egy szép kiállítású heti- vagy havilap, amelyben bővebb beszámolókat, színészportrékat olvashatnék a női magazinok rövidke hírei helyett.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close