A Madridi Közösség (Comunidad de Madrid) elnöke, Isabel Díaz Ayuso szerint a fővárost is magában foglaló régió az olimpiai játékok házigazdája lehet 2036-ban.
A 6,8 milliós lakosával a tizenhétből a harmadik legnépesebb spanyol autonóm tartomány vezetője, akinek szavait az ötkarikás ügyekben járatos portál, az insidethegames.biz idézte, úgy fogalmazott, hogy „dolgoznak” a megvalósításon.
Az országban volt már nyári olimpia: az 1992-es játékoknak a katalán főváros, Barcelona adott otthont. A madridi törekvések mögött gazdasági érvek is állnak, merthogy kevéssel megelőzve Katalóniát a Madridi Közösségben a legmagasabb az egy főre jutó GDP Spanyolországban.
A helyi vezetők közül Madrid polgármestere, José Luis Martínez Almeida már több alkalommal is kiállt az olimpiarendezés mellett. Azzal együtt, hogy korábban a főváros négy ízben is alulmaradt a házigazda jogáért folytatott pályázati küzdelemben, legutóbb Tokióval szemben.
A nyári olimpiát idén Párizs rendezi, a 2028-as játékoknak Los Angeles, a 2032-esnek pedig az ausztráliai Brisbane ad otthont. A 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok vendégül látása az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaságot, Indiát, Egyiptomot és Katart érdekli, de szeptemberben Lengyelország jelezte, hogy pályázni fog, emellett várható Indonézia jelentkezése is. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.