Még a vizsgaidőszak előtt komoly segítséget nyújthatnak az egyetemisták

Lezárulhat az emberek talán legetikátlanabb iparszerű mészárlása
2023-04-13
Idén is többezer gyerek élte át azt, amit szüleik nap min nap tapasztalnak
2023-04-13
Show all

Még a vizsgaidőszak előtt komoly segítséget nyújthatnak az egyetemisták

Véradásra hívja a felsőoktatási hallgatókat az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt kampánya.

A két szervezet közös közleményében azt írta: a vizsgaidőszak előtti hetekben,

április 17. és május 14. között tartják a felsőoktatási véradó heteket,

amely az egész éven át tartó “felsőoktatási véradóverseny” kiemelt programja.

A két szervezet célja a fiatalok megszólítása, a társadalmi felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása. A hallgatóknak lehetőségük lesz arra, hogy

saját intézményükben tapasztalják meg a segítségnyújtás e formáját

– közölték.

Idén országszerte

több mint harminc felsőoktatási helyszínen lesz biztosított az intézményi dolgozóknak és a hallgatóknak a véradási lehetőség.

Ezen kívül a vért adni szándékozó felsőoktatási hallgatókat ugyanúgy várják a vérellátó intézetekbe és más eseményekre is – tették hozzá.

A kampány a tavalyi évhez hasonlóan ismét nyereményjátékkal zárul, a résztvevők különböző fesztiváljegyeket és bérleteket nyerhetnek.

A kampányról, a felsőoktatási véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/veredbenazene, valamint a https://veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon lehet tájékozódni.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.