Pénteken extrém UV-B sugárzás lesz – részletek
2024-06-20
A CATL akkumulátorgyár is részt vesz a miskolci egyetem hallgatóinak képzésében
2024-06-20
Show all

Négy új filmet mutatnak be a mozik

Ezen a héten négy új filmet mutatnak be a mozik, ezeknek a filmeknek az előzeteseit gyűjtöttük össze.

Ghost – Rite Here, Rite Now

Az Abba 1977-ben a csúcsok csúcsán járt, amikor két hétre Ausztráliába utazott turnézni. Ez a különleges műfajmix természetesen tartalmazza a 4 koncerten előadott legnagyobb slágereket és az átlagos dokfilmek kötelező elemeit, legyen az pár részlet a sajtótájékoztatóról, vagy közvetlen a színpadra lépés előtti kulisszákból. Ám van egy játékfilmes kerettörténet is:

Ashley Wallace (Robert Hughes) egy éjszakai rádiós, akitől a popzene távol áll és a stúdión kívüli interjúzás se műfaja, főnöke mégis az Abbával való találkozást várja el, mert tudja, átlagfeletti beszélgetés sülhet ki belőle, ami bemutatná a tagokat, mint embereket és nem, mint szupersztárokat – újabb dokfilmes kelléket beemelve. Próbálkozásai rendre elbuknak, hol késései, hol az együttes testőre által, így jobb híján a rajongókat is megszólítja.

Mármint szerepben maradva az igaziakat, a mozi korához képest szinte úttörőként használva az áldokumentum műfajt.

Lasse Hallstörm rendezése lényegében 4 stílust gyúr össze, végig koherensen tartva ezt a néha slapstick vígjátékba hajló keretet. A film felújított változatán kívül lesz pár kiegészítő extra is a feliratos vetítésen, amelyek a ritka ’77-es werkeken kívül betekintést adnak az Abba múzeumba és az épp futó Voyage koncertsorozatba.

Rendező: Tobias Forge, Alex Ross Perry

Főszereplők: Maralyn Facey, Kozzy, Alan Ursillo

Kinyírni a világot

A film egy disztópikus lázálom, ami a süket, szikrázó fantáziával rendelkező Fiú (Bill Skarsgård) életét követi nyomon. Amikor a Fiú családtagjait meggyilkolják, egy titokzatos sámán veszi a szárnyai alá. Arra képzi ki, hogy gyermeki képzelőerejét elnyomja és a halál eszközévé váljon, hogy immár felnőttként bosszút állhasson a gyilkosokon.

Rendező: Moritz Mohr

Főszereplők: Famke Janssen, Jessica Rothe, Bill Skarsgård, Sharlto Copley, Michelle Dockery

Motorosok

Voltak már szelídek, voltak már kemények, voltak már vadak. Ezúttal simán: MOTOROSOK. Ezek a motorosok a 60-as években alapítják meg klubjukat „Vandálok” néven az amerikai Középnyugaton, Marlon Brando A vad című filmjének hatására.

A klub kezdetben a chicagói kívülállók menedéke, ám Johnny (Tom Hardy) vezetésével egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és fokozatosan mélyebbre csúszik a bűnözés világába, veszélybe sodorva ezzel a motorosok eredeti életmódját. A fiatal Bennyben (Austin Butler) lassan kételyek ébrednek a bandában betöltött szerepével kapcsolatban…

Rendező: Jeff Nichols

Főszereplők: Austin Butler, Jodie Comer, Tom Hardy, Mike Faist, Karl Glusman

Szuperék

Hedvig, a 11 éves gamer lány élete a feje tetejére áll, amikor idő előtt kénytelen apja nyomdokaiba lépni mint a város szuperhőse. Hedvig azonban nem szuperhős, az előtte álló kihívások pedig sokkal nagyobbak, mint amire apja számított, ezért inkább sportos unokaöccsére, Adriánra fókuszál.

A csalódás után Hedvig meglátogatja demens nagymamáját, aki a történtek hallatán felvidul és lelkes fecsegésbe kezd a család múltjáról. Nagymama és unokája csapattá kovácsolódik, Hedvig pedig arra készül, hogy apja tudta nélkül beteljesítse a családi örökségüket.

Rendező: Jean-Luc Julien, Rasmus A. Sivertsen

Főszereplők: Hennika Huuse, Johannes Kjærnes, Todd Bishop Monrad Vistven

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.