Nem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

Ettől függ a tudósok rangsora
2020-04-05
Meghalt 108 éves korában William Frankland, “az allergia nagyapja”
2020-04-06
Show all

Nem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

Folytatódnak a Hold- és Mars-missziók előkészületei az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is

A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő – mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója csütörtökön.

A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre.

Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte

idézte Bridenstine szavait a NASA portálja.

Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához

folytatta.

A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek.

Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.
.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Vélemény, hozzászólás?