Neumann 120 – Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban

Kitűztük a roma zászlót a Városháza homlokzatára
2023-04-09
Kire mondjuk azt, hogy oligarcha, és hányan élnek közülük Londonban?
2023-04-10
Show all

Neumann 120 – Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban

A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként.

A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a SZTAKI közös szervezése.

Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a kutatóintézet hardverfejlesztésének különböző időszakairólközölték a szervezők.

A konferencia előadói a szervező intézményekből érkeznek.

Az előadásokat követően a résztvevők megtekinthetik a SZTAKI “A múltból a jövőbe” című hardvertörténeti kiállítását, benne olyan, az intézet múltjából származó, és akár még működő eszközökkel, mint két GD 80-as vektoros kijelző vagy a Primo személyi számítógép.

A SZTAKI Lágymányos utcai épületében rendezett kiállításon Manno Sándor fejlesztőmérnök tart tárlatvezetést.

Ezt követően a program a SZTAKI 2022. nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Terében (IDT) zárul, ahol a látogatók megismerhetik az intézet és laboratóriumai legújabb tudományos demonstrációit.

Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az érdeklődők a SZTAKI honlapjáról (https://www.sztaki.hu/innovacio/hirek/neumann-120-sztaki-hardvertorteneti-kiallitasa-kore-szervez-kozos-konferenciat-az) érhetnek el.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.