Ősszel kezdenék meg a gepárdok visszatelepítését Indiába

Izlandig eljutó óriás szaharai porszemcséket azonosítottak magyar kutatók
2021-06-08
Természetes élőhelyeik mintegy 90 százalékát elveszíthetik a főemlősök Afrikában
2021-06-08

Ősszel kezdenék meg a gepárdok visszatelepítését Indiába

A tervek szerint nyolc gepárdot – öt hímet és három nőstényt – költöztetnek át idén novemberben a Dél-afrikai Köztársaságból Indiába, több mint fél évszázaddal azután, hogy a világ leggyorsabb szárazföldi állata kipusztult a dél-ázsiai országban – írja a BBC hírportálja.

Végre megvannak a szükséges erőforrások és a terület a gepárdok visszatelepítéséhez

mondta Jadvendradev Dzshala, az Indiai Vadvédelmi Intézet vezetője, a projektben részt vevő egyik szakértő, hozzátéve, hogy ez lesz a világon az első alkalom, hogy egy nagytestű húsevőt egyik kontinensről a másikra telepítenek át fajmegőrzés céljából.

A világon élő hétezer gepárd többségének a Dél-afrikai Köztársaság, Namíbia és Botswana ad otthont. A veszélyeztetett macskafélét utoljára 1967-68-ban látták Indiában, ahol a faj egyedszáma már 1900-ra drasztikusan megfogyatkozott.

A szakértők most Madhja Prades és Rádzsasztán államok területén jelöltek ki három helyszínt, egy nemzeti parkot és két vadrezervátumot a gepárdok számára.

Az első nyolc példány a Madhja Prades állambeli Kuno nemzeti parkba fog érkezni, amely bővelkedik a macskaféle számára zsákmányt jelentő antilopokban és vaddisznókban.

A szakértők szerint a gepárd rendkívül jól alkalmazkodik a különböző környezeti adottságokhoz. Afrika déli részén, ahol a gepárdok 60 százaléka él, a ragadozók remekül boldogulnak a sivatagokban, erdőkben, füves területeken és hegyekben egyaránt.

Gyakran betérnek azonban gazdasági területekre is, hogy levadásszák a jószágokat, ami ember és állat közti konfliktust szül. A gepárdokra továbbá veszélyt jelent a többi ragadozó is.

A Dél-afrikai Köztársaságban az oroszlánok és a hiénák a felelősek a vadon élő gepárdok halálának nagyjából feléért. A szakemberek szerint noha a gepárdok gyorsaságban legyőznek minden nagymacskát, az elejtett zsákmányukat sokszor nem tudják megóvni, a kicsinyeiket pedig gyakran elragadják a nagyobb ragadozók, például az oroszlánok.

Az erdőkben és füves területekben gazdag, 730 négyzetkilométeres Kuno nemzeti park nagyon hasonlít ahhoz a területhez, ahol a gepárdok remekül érzik magukat a Dél-afrikai Köztársaságban. A parkban ugyanakkor a leopárdok jelenléte ad okot némi aggodalomra. Egyes szakértők szerint egy kerítéssel körülvett tigrisrezervátum megfelelőbb hely lenne az állatok számára Indiában.

Az indiai környezetvédők egy része szkeptikusan tekint a projektre, mondván, hogy a gepárdoknak sokkal nagyobb élőhelyre van szükségük, ahol emberek, kutyák, leopárdok vagy tigrisek nélkül és bőséges zsákmányállat társaságában élhetnek.

A tervek szerint a projekt részeként 40 gepárdot fognak betelepíteni Indiába a következő öt évben.

 

MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close