Petőfi 200 – Vetítéssorozat indul a Toldi moziban

Lesújtó látvány fogadta az ausztrál falu lakóit, mindent elborítottak a tetemek
2023-03-18
Kukucskáljon be Szörényi Levente legújabb darabjának főpróbájára
2023-03-18
Show all

Petőfi 200 – Vetítéssorozat indul a Toldi moziban

Petőfi Sándorról és az 1848/49-es szabadságharcról szóló filmekből indul vetítéssorozat csütörtökön a budapesti Toldi moziban, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

A négyalkalmas sorozatban, a vetítések előtt meghívott szakértők tárják fel a Kádár-korszak Petőfi-képeit, valamint azt is, hogy mit lehet ma kezdeni ezzel a filmes hagyománnyal – tájékoztatott a Budapest Film Zrt.

A sorozat első vetítésén,

március 23-án Nádasdy Kálmán és Ranódy László Föltámadott a tenger című,

1953-as alkotásának színeiben felújított, kiegészített és digitalizált változatát láthatják a nézők. A vetítés előtt Margócsy István irodalomtörténésszel beszélgetnek a Petőfi-kultuszról.

Április 20-án Kardos Ferenc Petőfi ’73 című filmje kerül műsorra,

az előtte zajló beszélgetésen pedig a meghívott vendéggel, Imre Zoltánnal az 1970-es évek amatőr színházi mozgalmai kerülnek majd szóba.

Május 25-én Elek Judit Mária-nap című filmjének

vetítése előtt Balogh Piroska irodalomtörténésszel beszélgetve Szendrey Júlia és a nők korszakban való reprezentációja kerül a fókuszba.

Az utolsó alkalommal a Psyché I.-III. című, Weöres Sándor Psyché című verses regénye alapján készült filmet

láthatják a nézők Bódy Gábor rendezésében. Előtte Bartal Mária irodalomtörténésszel és Schein Gábor író, költővel Weöresről, Pilinszkyről, a kortárs irodalom Petőfi-képeiről lesz majd szó – áll a közleményben.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.