Pezsgő nyári hétvége jöhet hagyományokkal, tánccal és SUP-pal – programajánló

Ezen a hétvégén hazai fesztiválkavalkád várja a kikapcsolódni vágyókat: Gyulán 25 éves jubileumát ünnepli a Körös-völgyi Sokadalom, míg Győrben Szent László nyomába eredhetünk lovas show-val és középkori forgataggal. A Margitszigeten a táncé a főszerep, Szentendrén fiatal művészek fesztiválja debütál BABONA néven, Budapesten pedig vízre szállhatunk a város leglátványosabb SUP-túráján. A hagyományok, mozgás és kortárs kultúra szerelmesei garantáltan találnak maguknak programot.

25 éves a Körös-völgyi Sokadalom

Jubileumi hétvégére készül Gyula: 25. alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalmat, amely nemcsak a Gyulai Várszínház 62. évadának nyitánya, hanem az egyik legszínesebb hazai népművészeti fesztivál is. A fókusz idén a hagyományos viseleteké és kiegészítőké: magyar, szerb, német és szlovák öltözetek elevenednek meg, sőt a modern divat kapcsolódási pontjait is bemutatják. A mesterségbemutatók mellett péntektől vasárnapig közel 700 fellépő néptáncos és zenész gondoskodik a hangulatról. A program zárásaként a Végvár Táncegyüttes ad nagyszabású műsort.

Szent László Napok Győrben

Június 27–28-án újra megelevenedik a lovagkirály legendája Győrben: a Szent László Napok izgalmas programokkal várja a családokat. A rendezvény fénypontja a Szent László, a Lovagkirály című nagyszabású lovas színházi show lesz, amelyet június 28-án 21 órától láthat a közönség a gyirmóti Rodeo Ranchen – több mint 30 ló és közel 90 közreműködő részvételével. A fesztiválon emellett középkori hangulatot idéző kézműves foglalkozások, állatsimogató, hagyományőrző bemutatók, pónilovaglás és solymászprogramok is helyet kapnak. A Káptalandombon tudományos előadások és tematikus tárlatvezetések mélyítik el Szent László örökségét.

BABONA fesztivál Szentendrén

Július 27–29. között első alkalommal rendezik meg a BABONA összművészeti fesztivált Szentendrén, amely friss hangú fiatal alkotókat és nyitott közönséget hoz közös térbe. A rendezvény célja, hogy a Z-generáció a művészet nyelvén beszéljen a saját világáról, érzéseiről, félelmeiről és örömeiről. A háromnapos, teljesen ingyenes fesztiválon az SZFE, Freeszfe, MKE, MOME, METU, ELTE és holland művészeti iskolák hallgatói mutatják meg munkáikat – performanszok, kiállítások, animációk, színházi estek formájában. A BABONA nemcsak esemény, hanem lehetőség: támogatói jeggyel Te is hozzájárulhatsz a kezdeményezés jövőjéhez. Helyszínek: Barlang, Kacsakő, P’Art Mozi, Karnevál Kávéház.

Evezd végig Budapestet!

Június 29-én, szombaton jubileumi hangulatban indul útnak a Budapest SUP Fesztivál, hazánk legnagyobb és leglátványosabb SUP-túrája a Római-parttól egészen a Kopaszi-gátig. A szervezők legalább ötszáz résztvevőre számítanak, kezdők és haladók egyaránt csatlakozhatnak – az újoncokat technikai oktatás segíti indulás előtt. A városi vízitúra egyedi perspektívát kínál: hidak alulról, város a vízről, integetés a parton sétálóknak – mindezt profi fotósok örökítik meg. A célban finom falatok és nyereményjáték is vár, ahol három szerencsés prémium SUP-deszkát vihet haza. Felszerelést azoknak is biztosítanak, akiknek nincs sajátjuk.

Mozduljunk együtt a nyár ritmusára!

Június 29-én a Margitsziget lüktető szívévé válik a táncnak: egynapos fesztivál vár mindenkit, aki szeret mozogni, táncolni vagy csak élvezni a pezsgő nyári hangulatot. A Duda Éva Társulat és a Kristály Színtér közös rendezvénye ingyenes nappali workshopokkal, látványos előadásokkal és egyedi hangulatú táncházzal hívja az érdeklődőket. A táncstílusok sokszínűségében bárki megtalálhatja a kedvencét – kezdőtől a profiig. Az est fénypontja a nemzetközi sikereket aratott MIRROR című kortárs előadás. Ha mozdulnál a nyárral – itt a helyed!

További hírek