Programok a hosszú hétvégére

A Húsvéti ünnepeknek köszönhetően ez a hétvége négy napos lesz, így az ajánlónkban szereplő a programok is a Húsvét, a tavasz és a természet közelsége köre szerveződnek.

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Húsvét hétfőjén immár 18. alkalommal kel életre a Palóc Húsvét a festői Füleki Vár falai között. A látogatók néptáncműsorok, hagyományőrző fellépők és kézműves foglalkozások révén merülhetnek el a palóc kultúra színes világában. A Muzsla és a Krtísan Néptáncegyüttes mellett helyi gyermekcsoportok és zenészek is színpadra lépnek. A családokat lovaglás, íjászat, ételszentelés, malacsütés és kirakodóvásár várja, miközben megcsodálhatják a tojásdíszítők munkáját is. A rendezvény tökéletes ünnepi kikapcsolódás a hagyományok szerelmeseinek.

Gitárfesztivál Szegeden

Csütörtökön kezdődött hazánk egyik legrangosabb gitáros seregszemléje, a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, ahol világhírű művészek, fiatal tehetségek és szenvedélyes dallamok találkoznak. A háromnapos rendezvény nemcsak koncertekkel, hanem mesterkurzusokkal és szakmai előadásokkal is várja a zeneszerető közönséget. Fellép többek között Csáki András, Tilman Hoppstock és a flamenco világát idéző Perlita de Hungría duó. A gitár ünnepe Szegeden – mindazoknak, akik a klasszikus zene és a húrok poézise iránt rajonganak.

Tavaszi forgatag Budaörsön!

Április 18–21. között életre kel a Hosszúréti-patak menti sétány, ahol a Sipiczki Vidámpark óriáskereke, körhintái és ugrálóvárai mellett minden korosztályra gondoltak. Április 20-án a Húsvétoló Budaörsön különleges programkavalkáddal vár: állatsimogató, pónilovaglás, 70 játékelemből álló játszópark, színpadi műsorok és kézműves foglalkozások színesítik a napot. A rendezvény minden eleme ingyenes – tökéletes tavaszi családi kikapcsolódás a főváros szomszédságában!

Szezon nyitó a Vasúttörténeti Parkban!

Húsvéthétfőn újra megnyitja kapuit Európa egyik legnagyobb interaktív vasúti parkja, ahol színes programokkal várják a családokat. A tavaszköszöntő eseményen koncertek, bábelőadás és bűvészshow gondoskodik a hangulatról – többek közt az Eszterlánc zenekar és az Ákom-bákom bábcsoport lép fel. A gyerekeket nyuszikereső játék, állatsimogató, kézműveskedés és a park kedvelt vasúti attrakciói is várják. A nap végén a legügyesebb nyuszik még ajándékot is nyerhetnek!

Húsvéti kalandok a Bükkben

A Bükki Nemzeti Park idén is élménydús programokkal készül a tavaszi szünetre: barlangtúrák, húsvéti foglalkozások, csillagászati estek és természetjáró túrák várják a látogatókat. Lillafüreden különleges bejárásra nyílik lehetőség a Szent István-barlang rejtett zugaiba, míg a Bükki Csillagdában húsvéti nyomozós játék, gyerekmatiné és planetáriumi élmények színesítik az ünnepet. A Harkály Ház, az Ipolytarnóci Ősmaradványok és a Szeleta Park interaktív kiállításokkal, kézműveskedéssel és túrákkal csalogatják a természet és kalandok iránt érdeklődő családokat.

További hírek