Re-naissance címmel mutatja be új produkcióját a TranzDanz a Nemzeti Táncszínházban

Cannes – Skandináv filmek hódítanak a fesztiválon
2022-05-23
Nyári koncertek az Óbudai Társaskörben
2022-05-23
Show all

Re-naissance címmel mutatja be új produkcióját a TranzDanz a Nemzeti Táncszínházban

Re-naissance címmel mutatja be a TranzDanz új produkcióját a Nemzeti Táncszínházban; a megújulás, újjászületés gondolatát és lehetőségeit feldolgozó darabot kedden láthatják először a nézők.

Az idén 35 éves a TranDanz, Kovács Gerzson Péter Harangozó Gyula-díjas, kétszeres Lábán Rudolf-díjas koreográfus, látványtervező társulata a Nemzeti Táncszínház nagytermében, a színházzal közös programként mutatja be új produkcióját – olvasható a társulat közleményében.

Mint írják, a Re-naissance című darabban a 35. évfordulóra megfiatalodott TranzDanz a Magyar Táncművészeti Egyetem közelmúltban végzett táncosaival egészül ki.

Az előadás zenéjét Kovács Jeromos jegyzi, a látványterv Szurcsik József festőművész nevéhez fűződik. A produkcióban Kiss Rebeka Petra, Rácz Réka, Tóth Laura és Váth Máté táncművész lép színpadra. Az animáció Karácsonyi Attila, a jelmezterv Bognár Hajnalka munkája.

Az évforduló alkalmából a társulat TranzDanz 35 néven hirdeti meg előadássorozatát, amelynek első produkciója a májusi Re-naissance. Az előadássorozat ősszel folytatódik – olvasható a közleményben.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.