2023-02-20

Digitális szolgaságban élünk – Áder János podcastja

Az internet, a közösségi média, a digitalizáció volt a témája Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastja hétfőn megjelent adásának. A beszélgetőtársak a függőség kialakulása ellen azt javasolták, hogy ötéves kor alatt ne adjunk “kütyüt” a gyerek kezébe, ne töltsünk hat óránál többet képernyő előtt, és a könyvolvasás is maradjon életünk része. A legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsor vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál…
2023-02-13

Áder János: a debreceniek megnyugodhatnak, ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. A volt köztársasági elnök a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsorban Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével…
2023-01-30

Áder János: továbbra sem tiltották be a leginkább környezetszennyező bányászati technológiát

Bár a 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament több mint 90 százalékos többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, az Európai Bizottság nem tett eleget a felszólításnak, így még mindig használható a módszer, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetpusztító – hangsúlyozta Áder János korábbi köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
2022-12-13

A demográfia, a klíma és történelem, az energia volt a téma Áder János új podcastjában

A demográfia, a klíma és történelem, valamint az energia kérdéseit járta körbe Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Brain Bár jövőfesztivál alapítójával, a MOME Alapítvány elnökével Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a Youtube-on is elérhető. Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke elmondta, a beszélgetés apropóját Böszörményi-Nagy Gergely Nonkonform című könyve adta. A volt államfő a demográfia témájában…