2023-07-04

A  Polgári Magyarországért Alapítvány Hunyadi Jánosról elnevezett nemzetközi díjat alapít

A  Polgári Magyarországért Alapítvány 2023-ban Hunyadi Jánosról elnevezett, 20 ezer euróval járó nemzetközi díjat alapít azon kiemelkedő teljesítmények elismerésére, melyek fókuszpontjában az európai nemzetek szabadságának és függetlenségének védelme, valamint a kontinens népeit összekapcsoló egyetemes keresztény kultúra tudatos felvállalása áll – közölte az alapító szervezet kedden. A közlemény szerint a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség…
2023-04-18

Nem lesznek politikusok az egyetemi alapítványokban – Új tagok kerültek az Agráregyetem kuratóriumába

Új tagokat választottak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába Lázár János és Nagy István miniszterek helyett – közölte a felsőoktatási intézmény kedden. Az alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága hétfői együttes ülésén választották meg az új kuratóriumi tagokat, Éder Tamást és Potori Norbertet. Ismertették: Éder Tamás 2001 és 2002 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára…
2022-11-19

Idén is százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM Csoport

Idén is százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM Csoport:  22 olyan alapítvány és intézmény kapott adományt, melyek beteg, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű és szociálisan rászoruló gyermekek gyógyításával, fejlesztésével vagy oktatásával foglalkoznak. Az MVM Csoport tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a Legszebb napom! elnevezésű Élménynap részeként. A rendezvény…
2021-12-19

Ferenc pápa egy szoborral támogatja a Jónak lenni jó! akciót

Rendkívüli ajándékkal támogatja a közmédia 10 éves jótékonysági kampányát Ferenc pápa: egy Szent József-szobrot küld, hogy annak elárverezésével segítse a műsor idei kedvezményezettjét, a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítványt – jelentette be Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth rádió csatornaigazgatója. Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában felidézte: az eucharisztikus kongresszus alatt az a megtiszteltetés érte,…