2023-12-04

Érdekes vizsgálatokat végeztek kutyákkal az ELTE etologusai

A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek igazán és milyet kevésbé – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a francia Symrise Pet Food cég közelmúltban megjelent közös kutatásából. Az ELTE közleménye szerint a kutatók a viselkedési megfigyeléseket ötvözték a legmodernebb neurális képalkotó eljárásokkal vizsgálatukban, amelynek eredményeit…
2023-10-25

Egyre közelebb a sertéspestis

Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Felidézték, hogy az ASP idén nyáron jelent meg Horvátországban, ahol a fertőzött állatok száma meghaladta a húszezret. A járvány kezdetben Horvátország Szerbiával…
2023-09-25

A kutyák orrhossza befolyásolja a gazdájukhoz való viszonyát

A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ha problémákkal szembesülnek, mint közepes orrhosszú társaik – állapították meg legújabb vizsgálatuk alapján az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Etológia Tanszékének munkatársai. Erre a következtetésre egy problémamegoldó feladat vezette rá a kutatókat, amely során a rövid orrú (úgynevezett brachycephalikus) kutyafajták, mint például az angol vagy a francia bulldogok hajlamosabbak voltak…
2023-09-22

Oroszlánkölyköt találtak Szabadka közelében

Néhány hónapos oroszlánkölyköt találtak csütörtökön egy Szabadkához közeli autóúton – közölte a szabadkai Pannon RTV. A néhány hónapos nőstény barátságosan viselkedett az emberekkel, de legyengült állapotban volt. A Szabadka melletti palicsi állatkertbe szállították, ahol ellátták. Sonja Mandic, az intézmény igazgatója a Pannon RTV-nek elmondta, az oroszlán alultáplált és sovány, ezért nem sikerült a pontos életkorát meghatározni, de hat hónaposnál…