2022-11-03

Elárverezik az amerikai alkotmány egyik rendkívül ritka első kiadását

Elárverezik az amerikai alkotmány egyik rendkívül ritka első kiadását december közepén New Yorkban – írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna. A Sotheby’s aukciósház keddi közleményében jelezte: az 1787-es alkotmányozó konvencióra készült dokumentumból mindössze 13 példány maradt fenn. Ezek közül 11 intézményi és kormányzati gyűjtemények részét képezi, és csak kettő van magánkézben. A másik magánkézben lévő dokumentum alig egy éve kelt el 43,2 millió…
2022-10-25

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánc című kötete

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánc című kötete, Teller Ede könyvéért és tizennyolc sportoló aláírásáért pedig félmillió forintnál is többet fizettek az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján. A dedikált könyvek árverésén 223 tétel szerepelt, a legtöbbet József Attila 1934 végén megjelent Medvetánc című kötetéért fizették, amely 72 licit után kelt el – közölte az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség. Ez József Attila…
2022-10-14

A második világháborúban kitüntetett kutya emlékérmeit árverezték el Angliában

A második világháborúban húsz ejtőernyős bevetésen részt vevő kutya bátorságért elnyert kitüntetései 140 ezer fontért (69 millió forintért) keltek el egy londoni árverésen – számolt be róla a The Guardian brit napilap. A Rob nevű kutya az észak-afrikai és az olasz fronton is szolgált, és egyebek mellett az volt a feladata, hogy őrködjön, és az arcuk megnyalásával figyelmeztesse az egységében lévő katonákat a veszélyre, amivel állítólag sok kétlábú “bajtársa”…
2022-09-27

Kétmillió fölött kelt el Mária Terézia lovagi adománylevele

Több mit kétmillió forintért kelt el Mária Terézia 1760-ban kelt, 22 oldalas lovagi adománylevele az antikvarium.hu vasárnap este zárult online könyvaukcióján – tájékoztattak a szervezők. A lovagi címet adományozó dokumentum 500 ezer forint kikiáltási árról érte el a 2,010 millió forintos leütést – közölték. A cím birtokosa egy Ignatz Welsch von Welschenau pénzügyi hivatalnok volt, aki a lovagi címet 28 éves szolgálatáért kapta. Az 1760-as évből származó…