2022-09-09

New York tizenhat ellopott műkincset szolgáltatott vissza Egyiptomnak

A New York-i igazságszolgáltatás tizenhat ellopott műkincset adott vissza Egyiptomnak szerdán egy nemzetközi műkincscsempész bűnszervezet utáni nyomozás keretében, amelyben a párizsi Louvre múzeum egykori vezetője is érintett volt. A New York-i igazságszolgáltatás két éve folytat nagyszabású nyomozást világszerte ellopott antik műkincsek ügyében, amelyek az amerikai nagyváros múzeumaiban és képtáraiban landoltak: 2020 és 2021 között legalább 700 műtárgyat…
2022-08-29

Betörők rongálták meg a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik üvegfestményét

Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál. A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el. A rongálás egy nappal az után…
2022-08-28

Újabb kibertámadás érte a montenegrói kormányzati szerveket

Újabb, a korábbiaknál komolyabb kibertámadás érte a montenegrói kormányzati szerveket pénteken, a helyzet még nem állt helyre – közölte a montenegrói közszolgálati televízió szombaton. A kormány tájékoztatása szerint pénteken több kormányzati szerv szerverét is lekapcsolták elővigyázatosságból, a lakosság és a vállalatok adatai nem kerültek veszélybe. A biztonsági rendszer a montenegrói elektromos termelést számítógépes irányításról kézi vezérlésre…
2022-08-28

Franciaországban 20 százalékkal több nő halt bele párkapcsolati erőszakba tavaly, mint 2020-ban

Franciaországban 122 nőt ölt meg a párja vagy a volt élettársa tavaly, ami 20 százalékkal több, mint 2020-ban – derül ki a belügyminisztérium összesítéséből. A párkapcsolati erőszakba 2021-ben belehalt franciák 85 százaléka volt nő: a 143 haláleset áldozata közül 122 nő és 21 férfi volt. A korábbi évekhez hasonlóan a párkapcsolati erőszak legfőbb áldozatai a nők, az arány 2006 óta stabil, 2020-ban 82 százalék volt a nők aránya. Abban az évben 102 nőt, míg 2019-ben…