2020-08-05

Először találtak kísérleti bizonyítékot a Higgs-bozon két müonra bomlásáról a CERN kutatói

Először találtak kísérleti bizonyítékot a Higgs-bozon két müonra bomlásáról az európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) kutatói, akik a jelenleg virtuálisan zajló 40. részecskefizikai konferencián mutatták be kutatási eredményeiket a nagyon ritka jelenségről. A müon az elektron nehezebb társa, egyike azoknak az elemi részecskéknek, amelyeket az univerzum alapvető összetevőinek tartanak. Míg az elektronokat az elemi részecskék első családjába sorolják,…
2020-05-06

Magyar kutató kapott rangos nemzetközi elismerést a CERN-ben

Magyar kutató kapott rangos nemzetközi kitüntetést: Nemes Frigyes János fizikus is elnyerte az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) CMS kísérletének díját, a CMS Eredményességi Díjat. A CMS a genfi székhelyű CERN, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, LHC gyorsítójának egyik nagy nemzetközi kísérlete. A díjat a CMS-kísérlet 2007-ben alapította az egyéni teljesítmények elismerésére, és a kísérlet azon tagjai nyerhetik el, akik jelentős és tartós egyéni…
2020-05-04

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close