2023-03-13

Jótékonysági műsorral nyitja meg idei turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz

Szenzáció címmel indítja országjáró turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz szerdán Budapesten; a jótékonysági főpróba bevételét az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány javára ajánlja fel az utazó társulat. Huszonkilencedik országos turnéját kezdi meg a Magyar Nemzeti Cirkusz szerdán a Pólus Center mellett felállított nagysátorban, ahol vasárnapig állomásoznak. A több mint kétórás, Szenzáció című előadás kosztümös főpróbájára nyolc hazai alapítvánnyal együttműködve…
2022-10-30

A nyugdíjas artistákat segíti a Fővárosi Nagycirkusz gálaelőadása

A nyugdíjas artistákat segíti a Fővárosi Nagycirkusz november 6-i Melyiket a kilenc közül? című előadása, amelynek teljes bevételét a rászoruló művészek kapják. A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete 2014-ben indította el a nyugdíjas artistaművészeket segítő programját Elkaplak! címmel – idézi fel a Nagycirkusz eljuttatott közleménye. A korábbi évek hagyományait követve az esten ingyen lépnek fel a Jókai Mór novellája…
2022-09-16

A látvány egyidejű elmesélésével segítik a vakokat és a gyengénlátokat a Fővárosi Nagycirkusz előadásán

A látvány egyidejű elmesélésével, vagyis audionarrálással megvalósuló előadással segítik a vakokat és a gyengénlátókat a Fővárosi Nagycirkuszban: az úttörő kezdeményezéssel a látássérült emberek hátrányait akarják enyhíteni, egyenlő esélyeket akarnak biztosítani nekik – olvasható a Fővárosi Nagycirkusz közleményében. A speciális előadások speciális technikai hátteret igényelnek. “Nagy kihívás volt kialakítani a megfelelő programot, mert…
2022-03-08

Országos turnéra indul pénteken a Magyar Nemzeti Cirkusz

Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat pénteki nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten a Pólus Center parkolójában. A Richter család felajánlott 110 darab tiszteletjegyet Zugló Önkormányzatának a nyitóelőadására, így a kerület rászorulói is ingyenesen láthatják a produkciót – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Cirkusz.…