2023-10-09

A hazai dalszerők tartanak a Mesterséges Intelligenciától

Az emberek többsége a mesterséges intelligencia (MI) segítségével írt dalokat az ember művének véli, azt ugyanakkor felismerik, ha igazi dalszerző egyáltalán nem vett részt az alkotásban – derült ki az Artisjus dalszerzők napi kísérletéből. Míg a 100 százalékban MI által írt dalt többen beazonosították, a részben és teljesen emberi alkotásokat már alig tudták megkülönböztetni egymástól: csak minden harmadik tippelő jött rá, melyik az emberi szerzemény, míg…
2022-11-10

Kiemelt pozícióba kerülnek a magyar dalszerzők

Az Artisjus Egyesület megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei repertoárt a nagy online streaming szolgáltatóknál. A most létrejött megállapodás révén az Artisjus által képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzásaik után, ráadásul jóval gyorsabban juthatnak hozzá ehhez a bevételhez, mint korábban. A digitális jogok kezelésének…