2021-08-03

Teljesen feltérképezték az emberi génállományt – Mikor lesz ebből örök élet?

Újabb nagyjából száz gént sikerült dekódolni az emberi örökítőanyagból, és ezzel a kutatók most már tényleg a végére értek. Az utolsó gének között vannak olyanok, amelyeknek valószínűleg van funkciójuk is, illetve olyan génváltozatokat is feltártak, amelyek betegségekhez kötődhetnek. De a munka nagy része még hátra van: azonosítani kell a gének szerepét, illetve ezt a tudást át kell ültetni az orvoslás gyakorlatába. Ez a munka sokkal nehezebbnek ígérkezik, bár az eredmények…
2020-07-12

Kásler: az Árpád-házi dinasztia 4500 éve, a mai Afganisztán északi részén alakult ki

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – közölte az emberi erőforrások minisztere. A European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lapban jelent meg az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel tudományos publikáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón…
2020-07-01

Magyar kutatók vezetésével derítették fel egy ritka, súlyos betegség okát

Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el nemzetközi kutatócsoport egy család férfi tagjait három generáció óta sújtó kórkép eredetéhez. Eredményeik a betegség kezelése mellett annak megértésében is sokat segíthetnek, hogy miként kezelik az emberi sejtek az örökítőanyagban található, genetikai kódon túli információkat. Kevésbé ismert, hogy az írott nyelv ékezeteinek analógjai léteznek az élőlények genetikai…