Duna-Dráva Nemzeti Park

2022-03-05

Átfogó fejlesztések a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Nyolc tájegység negyven helyszínén történtek csaknem négyszázmillió forintból fejlesztések a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráján az elmúlt bő két évben – közölte a beruházásokat megvalósító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI). Közleményük szerint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 387 millió forintos keretéből megvalósult fejlesztések során a térség emblematikus turistacélpontjai bővülhettek…
2021-01-09
Bezerédi Duna ág

Folytatódik a Bezerédi-Duna-ág rehabilitációja

Több mint félmilliárd forint összegű beruházással visszanyerheti eredeti, természetes élővilágát a Bezerédi-Duna-ág – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. A tájékoztatás szerint a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, a folyótól keletre húzódó Bezerédi-Duna-ág az utóbbi évtizedekben olyan mértékben feltöltődött, hogy a területére egykor jellemző ártéri élővilág egyre inkább visszaszorult. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ezért folytatta…
2020-05-10

Újra várják a látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park szabadtéri ökoturisztikai helyszínei

Ismét fogadnak látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szabadtéri ökoturisztikai helyszínei, így egyebek mellett a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és az Ős-Dráva Látogatóközpont is – közölte az igazgatóság pénteken. Mint írták, a szükséges óvintézkedések betartása mellett újból megnyíló létesítményekbe kedvezményes árakkal várják az egyéni turistákat és a családokat, akik töltekezhetnek a tavaszi növényvilág életet sugárzó látványával, közelről megtekinthetik…