elektromos közlekedés

2023-04-19

A jármű helyét, útvonalát sőt az útburkolatot is követhetjük a új rollerekkel

Budapest három belső kerületében – Terézváros, Erzsébetváros és Józseféváros – indította el szolgáltatásait a Whoosh elektromosroller-megosztó 750 járművel – közölte a társaság szerdán. A közlemény szerint a rollereket kizárólag a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek erre kijelölt mikromobilitási parkolóiban, az úgynevezett Mobi-pontokon lehet felvenni és leparkolni, a rendszer nem engedélyezi máshol a bérlés befejezését. A cég közlése…
2021-03-08

Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás

Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig. Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig…