2023-07-05

Ady Endre síremlékénél tartanak színházi előadást

Turek Miklós A Napisten papja című előadásával folytatódik a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által szervezett Nyáresték a Fiumeiben című kulturális eseménysorozat szombaton a Fiumei úti sírkertben. A Versszínház Ady Endre költő életművét mutatja be. A NÖRI szerdai közleménye szerint A Napisten papja című monodráma a költő harmincöt versén keresztül világítja meg Ady életét, személyiségét és költészetét. Az esten olyan híres költemények is elhangoznak majd, mint…
2023-05-31

Háromnapos programsorozattal ünneplik az összetartozást Torockón

Idén először háromnapos eseménysorozattal várják az érdeklődőket a Duna-napon az erdélyi Torockón, a nemzeti összetartozás napja alkalmából – hangzott el az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában szerdán. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2014 óta minden évben nagy siker a torockói Duna-nap, amelyen az ősi magyar kultúra és hagyományok találkoznak a modern világgal. Idén először bővítik a kört, hogy ne csak…