2023-08-01

Egyre több fiatal fordul a mezőgazdaság felé

Egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is – közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28 százalékos bővülést jelent a korábbi évhez képest – tájékoztatott agrártárca. A közlemény szerint a tárcavezető…
2023-07-27

Rekordot döntött a jelentkezők száma a MATE-ra

Minden eddiginél több, 3367 hallgató nyert felvételt idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szeptemberben induló képzéseire, ez 32 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – közölte az intézmény csütörtökön. Hozzátették: az elsőévesek több mint fele, 1708 hallgató a rendkívüli ütemben fejlődő agrár- és élelmiszertudományi képzési területen kezdi meg tanulmányait, ami a nemzetgazdaság szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bír.…
2023-07-20

Befektetőkhöz kerülhetnek az ELTE-s ötletek

Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) az ELTE-n: a programban közel 180 egyetemista vett részt, az ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUP csapat, a legjobbakkal már tárgyalnak a lehetséges befektetők – tudatta az egyetem. A Nemzeti, Kutatási és Fejlesztési Hivatal által életre hívott és a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezésében zajló Hungarian Startup University Program (HSUP) az ország első online…
2023-07-19

Negyven NKE-s hallgató vett részt egyetemi szintű startup-képzésen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben; négy innováció kapott további támogatást. Az egyetem MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2020 szeptemberében indított HSUP célja a magyar egyetemisták megismertetése az innováció világával és a modern…