2023-07-21

Változatos hangversenyek és kortárs zenei énekverseny az ifjú zeneművészek debreceni nyári akadémiáján

A Zenés esték a Nagyerdőn hangversenysorozat fuvola és hegedű, illetve vonós és fafúvós gálája mellett az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretében nyolcadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a kortárs zenei énekversenyt Petrovics Emil emlékére – közölték a szervezők. Azt írták, az énekversenyen 16 fiatal művész adott elő kortárs darabokat. A tervek szerint ezt a versenyt jövőre már beépítik a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti karán…
2023-07-21

Hatalmas jurtatáborral várja a látogatókat az Ősök Napja hagyományőrző rendezvény

Hatalmas jurtatáborral vár több tízezer látogatót augusztus 4. és 6. között az Ősök Napja hagyományőrző rendezvény Bugacon. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét az idén hetedik alkalommal rendezik meg – olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, az Ősök Napja, amely a Kurultaj testvérrendezvénye, nomád vonulással, harci bemutatókkal, lovas versenyekkel és vetélkedőkkel, íjászprogramokkal, hagyományőrző sportviadalokkal,…
2023-07-21

Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

Szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban. A 28. alkalommal megvalósuló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma – áll az MKKE közleményében. Az idei fesztivált a parkban,…
2023-07-21

Császi Ádám kapta a legjobb rendezőnek járó díjat a palicsi filmfesztiválon

Háromezer számozott darab című alkotásával Császi Ádám nyerte el a legjobb rendezőnek járó Palicsi Torony díjat a 30. Nemzetközi Palicsi Filmfesztiválon – jelentették be a szervezők pénteken. A Háromezer számozott darabban öt, nehéz sorsú roma fiatalt ismerhetünk meg, akiknek az életéről színházi előadás készül. A darabot meghívják egy neves német fesztiválra, emiatt pedig a szereplők kénytelen szembenézni múltjukkal és a rasszista sztereotípiákkal. A film…