2023-06-29

Magyar maszkmestert hívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Forgács Erzsébet maszkmestert is meghívta tagjai közé az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS), amely idén összesen 398 filmes szakembert vesz fel soraiba. Forgács Erzsébet, akit tavaly tüntettek ki Balázs Béla-díjjal, és olyan filmeken dolgozott, mint Az ajtó, a Saul fia, a Napszállta vagy a Csodálatos Júlia, a maszkmesterek és hajstylistok szekciójába kapott meghívást. Az akadémia honlapján olvasható lista szerint a meghívottak között idén…
2023-06-11

Goda Krisztina kapta az első alkalommal odaítélt Huszárik Zoltán-díjat

Goda Krisztina, az Ida regénye rendezője vehette át a közmédia által alapított, első alkalommal odaítélt Huszárik Zoltán-díjat szombaton Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál záróeseményén. Az idén alapított elismerést az adott évben kimagasló teljesítménye által a hazai filmművészetre jelentős hatást gyakorló alkotó kaphatja. A díjazottról a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Nemzeti Filmintézet…
2023-06-10

Életműdíjakat adtak át a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat pénteken a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott gálaesten. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program szervezésében június 7. és 10. között megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál részeként tartott gálaesten Káel Csaba, a…
2023-05-29

Justine Triet rendezőnek itélte a zsűri az Arany Pálmát

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d’une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri. A 44 éves rendezőnő a harmadik nő az új-zélandi Jane Campion (Zongoralecke, 1993) és a francia Julia Ducournau (Titán, 2021) után, aki átvehette a fődíjat a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjén. Az Arany Pálmát Jane…