2023-06-14

Megnyílt a Capa Központ állandó Robert Capa-kiállítása

Robert Capa, a tudósító címmel a világhírű fotográfus munkásságának szentelt első állandó kiállításként megnyílt kedden a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ életműtárlata. A Capa Központ 2013-ban részben azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a magyar állam által 2008-ban megvásárolt Robert Capa-gyűjteményt – idézte fel a kiállítás keddi sajtóbemutatóján az intézmény igazgatója. Kőrösi Orsolya emlékeztetett arra, hogy a neves fotográfus…
2022-10-22

Móricz-Sabján Simon nyerte idén a Capa-nagydíjat

Móricz-Sabján Simon az Alföldről készített Árnyéksáv című sorozatával nyerte idén a Capa-nagydíjat. Az elismerést minden évben az a fotós kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot – áll a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ közleményében. Móricz-Sabján Simon több mint 10 éve fényképezi az Alföldet, korábbi fotóesszéjét új címmel és tágabb témákon át folytatta, elsősorban ezen…
2022-10-01

Fotókiállítás nyílt a 110 éve született Habsburg Ottóról

A 110 éve született utolsó magyar trónörökösről, Habsburg Ottó életéről és munkásságáról nyílt fotókiállítás pénteken a Várkert Bazárban. A tárlat címe Palotából Parlamentbe. Hiszen Habsburg Ottóra nemcsak egykori trónörökösként emlékezünk, hanem arra az európai parlementerre is, aki húsz éven át magyar hazafiként mindent megtett annak érdekében, hogy a vasfüggöny eltűnjön hangsúlyozta a megnyitón mondott köszöntőjében Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány…
2022-04-04

Potyó Imre nyerte A magyar természetfotó nagydíját

Potyó Imre nyerte el első alkalommal A magyar természetfotó nagydíját; a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. (VM) által az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerés átadó ünnepségével a pályázat legjobb képeiből pénteken kiállítás is nyílt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A VM januárban jelentette be, hogy új szakmai díjat alapít, melynek küldetése, hogy a természetfotók által megmutassa Magyarország nemzeti parkjainak természeti…