2023-08-18

A négy legvéresebb háború a második világégés óta

A lista élén egy afrikai konfliktus szerepel, amelynek során úgy 5 millió ember vesztette életét. Ha a civil áldozatokat is beszámítjuk az első világháborúban úgy 40 millióan, míg a másodikban egyes becslések szerint 85 millióan vesztek oda. Azóta egy békésebb világ köszöntött be, ahol a nagyhatalmak már közvetlenül nem támadják meg egymást. Emiatt az 1945 óta eltelt időszakra úgy is szoktak utalni, mint a „hosszú béke” korára. A neve ellenére azonban ez az éra viszonylag…
2023-03-20

A háború különös aktualitást adott a Shakespeare mű groteszk átiratának

Shakespeare királydrámájának groteszk átiratát, Friedrich Dürrenmatt János király című darabját mutatja be pénteken a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat. Dürrenmatt Shakespeare-átiratát – Görgey Gábor fordításában – Keresztes Attila állította színpadra – olvasható a színház hétfői közleményében, amelyben emlékeztetnek arra, hogy Anglia egyik legkegyetlenebb uralkodójának története ürügyén Shakespeare burkoltan saját korának…
2022-12-15

Átvették a Szaharov-díjat Strasbourgban a díjazott ukrán nép képviselői

Átvették az Európai Parlamentnek (EP) a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért odaítélt Szaharov-díját az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén a díjazott ukrán nép képviselői. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videokapcsolaton keresztül kapcsolódott az eseményhez, azt mondta: elképzelhetetlen a béke Európában Ukrajna szabadsága nélkül. Kijelentette: a háború Európa ellen is zajlik. Az ukránok és az európaiak úgy fognak győzedelmeskedni az…
2022-12-02

A háború és a magyar kórházvonatok egy doni fotós fényképein

A II. világháborús keleti frontról 12 vöröskeresztes vonat hozta haza százával, ezrével a magyar sebesülteket, miközben a szerelvények maguk is ki voltak téve a folyamatos támadásoknak. Egy szabolcsi főhadnagy, a hadtáposként szolgáló Reményi József képein nemcsak a kórházvonatok kevéssé ismert valósága elevenedik meg, de a megszállók és a helyi lakosság kapcsolata és a zsidó munkaszolgálatosok sorsa is láthatóvá válik. Háború egy segíteni akaró kisember perspektívájából.…