2023-05-27

Elhunyt Szegedi Erika színésznő

Elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este. Szegedi Erika életének 82. évében pénteken hajnalban hunyt el. Balerinának készült, később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal…
2023-05-06

Meghalt Hunyadi Károly

Meghalt Hunyadi Károly, a Balaton zenekar egyik alapítója. A gyászhírt a zenekar közölte pénteken Facebook-oldalán.   Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Hunyadi Károly, a Balaton alapítója, Neurotic, Embersport, Flash és más zenekarok gitárosa, szerzője és énekese elhunyt. A családnak sok erőt kívánunk! Osztozunk gyászukban írta a zenekar, hozzátéve: a temetésről később intézkednek. A Balaton együttest Hunyadi Károly és Vígh Mihály alapította 1979-ben.…
2023-05-01

Meghalt Pomogáts Béla író, irodalomtörténész

Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora – írta online kiadásában a Magyar Nemzet hétfőn. Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az ’56-os…
2023-04-28

Meghalt Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező

Életének 82. évében csütörtökön meghalt Gyarmathy Ágnes Munkácsy Mihály-díjas díszlet- és jelmeztervező, egyetemi tanár, az Oscar-díjas Mephisto című film jelmeztervezője – tájékoztatta a Színház és Film Intézet. Gyarmathy Ágnes az alapítástól a Színház és Film Intézet osztályvezető tanára volt. “A színház iránti mélységes alázatát és mindent felülíró szeretetét örökké szívünkben őrizzük” – közölte az intézet. Gyarmathy Ágnes 1941.…