2023-11-24

Minden ország maga akarja megoldani a problémáit, de ennek vannak hátulütői

Az ellátási láncok megváltozása, a hagyományos globális munkamegosztás helyire cserélése inflációt eredményez. Természetesen ettől még nemzetbiztonsági, foglalkoztatási, vagy versenyképességi okokból lehet értelme a deglobalizációnak, de ezt a hatást érdemes nem elfelejteni. Különböző okok miatt deglobalizációs folyamat indult meg a világban. Az egyes országok nemzetbiztonsági, ellátás-biztonsági, vagy versenyképességi okokból felépítik, vagy akár…
2023-11-10

Tudjon meg mindent az inflációról – Mi várható?

Nagy siker, fontos mérföldkő – helytálló kifejezések ezek arra, hogy immár csak 9,9 százalék a pénzromlás üteme. Ugyanakkor nagyon fontos rögzíteni, hogy ez még csak köztes állomás, a végcél a 3 százalék. Magyon fontos pozitív hírt kommunikált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2023 októberében már csak 9,9 százalék volt az év/év alapú havi infláció. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos fogyasztói kosarat tekintve 2023 októberében 9,9 százalékkal voltak magasabbak…
2023-11-10

Tíz százalék alatt az infláció

A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, ezen belül leginkább a cukoré (54,4 százalék), a csokoládé és kakaóé (23,8 százalék), az alkoholmentes…
2023-10-26

Alapkamat, irányadó kamat, kamatfolyosó – Segítünk az eligazodásban

Az alapkamat újra irányadókamat, ráadásul végre csökken is. Nem világos így elsőre, hogy mik ezek a fogalmak? Igyekszünk megmagyarázni, de a lényeg, hogy ezek jó hírek a gazdaságnak. A Magyar Nemzeti Bank – hosszú idő után először – csökkenteni tudta a magyar alapkamatot. Az október 25-től érvényes 12,25 százalékos alapkamat most a hazai inflációs szinttel és az úgynevezett irányadó kamattal is együtt mozog. Ez ugyanakkor részben csak véletlen, részben pedig bonyolult,…