2023-01-31

Több mint félmillióan látogattak el a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjaira és helyszíneire tavaly

Több mint félmillió ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly, annak ellenére, hogy az év első hónapjait még a pandémia miatt elrendelt korlátozások jellemezték – közölte a társaság. A Kodály Zoltán nevét viselő koncert- és konferenciaközpontot, a pécsi kulturális negyedet, valamint az ókeresztény értékeket bemutató világörökségi helyszíneket is üzemeltető ZSÖK közleménye…
2021-12-21

Több mint tízezer gyermek látogatott el a pécsi állatkert természettudományos élményközpontjába

A megnyitása óta eltelt három évben csaknem 11 ezer óvodás és iskolás gyerek látogatta a pécsi állatkert természettudományos élményközpontját – közölte a Pécsi Kommunikációs Központ annak kapcsán, hogy hétfőn projektzáró rendezvényen mutatták be az eredményeket. A közleményben emlékeztettek arra, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 500 millió forintos forrásából kialakított élményközpont és az ahhoz kapcsolódó programok a Dél-Pannon…