2023-07-26

Elhunyt a József Attila-díjas író, a magyar irodalom meghatározó alakja

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Cselényi László író, költő, műfordító és pedagógus. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága tájékoztatása szerint a József Attila-díjas írót július 23-án érte a halál. A magyar irodalom meghatározó alakjának búcsúztatása pénteken Pozsonyban, a főrévi Pieta ravatalozóban lesz – közölte az Új Szó. Mint írták, Cselényi László költőként leginkább a szürrealizmus és az analitikus-strukturalista szövegirodalom terepén kísérletezett,…
2023-07-26

Megvan a PesText Irodalmi Fesztivál pályázatának nyertese

Katona Ágota nyerte a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál idei, Felhők hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotásával – tájékoztattak a szervezők. Katona Ágota 1989-ben született Balassagyarmaton, 2008 óta Budapesten él. Az ELTE esztétika-magyar-szerkesztői ismeretek szakán végzett, verset és prózát ír, kollázsokat készít. Első kötete Kezdetben, mégis vihar címmel 2021-ben jelent meg a Fiatal…
2023-07-21

Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

Szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban. A 28. alkalommal megvalósuló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma – áll az MKKE közleményében. Az idei fesztivált a parkban,…
2023-07-18

Szerdán kezdődik Királyréten a FISZ-tábor

Szerdán kezdődik és vasárnapig tart a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) hagyományos tábora, amelyen mások mellett Bánki Évával, Szécsi Noémivel, Kun Árpáddal és Visky Andrással is találkozhat majd a közönség. Az idén huszonöt éves Fiatal Írók Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, amelynek keretében napközben líra-, próza-, kritika-, műfordításműhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi,…