2020-04-24

Irodalmi művek, melyekhez a járvány adta az ihletet

Az irodalom egyik nagy témája – a szerelem mellett – a halál. Mindkettő központi szerepet tölt be a legnagyobb drámaírónak tartott Shakespeare műveiben is, akiről tudjuk, hogy a londoni járvány ideje alatt, „karanténidőben” is dolgozott művein. A járványok azonban jóval korábban, már az ókori írók műveiben is megjelentek. A Cicero által „a történelem atyjának” nevezett Hérodotosznál úgy 20 évvel fiatalabb Thuküdidész stílusa emlékeztet egy mai történész…
2020-04-16

Mire tanít a régi járványok terjedése?

Amikor a koronavírus repülőgépekkel akár néhány óra alatt egyik földrészről a másikon termett, akár csodálkozhatunk is, hogyan tudott egy-egy kórokozó hajdan az akkori idők közlekedési eszközeivel elterjedni a világban. A pestis például pár hajóval érkezett Európába. A hajók Kaffából indultak, az Azovi tenger mentén felépült genovai kereskedő kolóniából, amely a Kelettel való kereskedelem kulcspontjának számított. A járvány úgy indult, hogy 1346-ban a mongolok…
2020-04-14

Ezért féltek elődeink a járványokat kísérő üstökösöktől

Április közepétől fényes üstököst figyelhetünk meg az északi féltekéről – írták sok helyen. Ha most a középkorban élnénk, máris elkezdhetnénk vészmadárkodni: ha nem volna elég a dübörgő koronavírus-járvány, a zágrábi földrengés és a tavaszi fagykár, még egy váratlan égi vándort is kapunk a nyakunkba. De vajon mit jelent mindez ma és mit jelentett volna a régi kor emberének? Önmagukban vagy fontosabb történelmi eseményekhez kötődően számos régi forrásban találkozhatunk…
2020-04-02

A kórházakban sokáig többen is feküdtek egy ágyban

Az, hogy a betegek kórházakban gyógyuljanak, sokáig nem volt egyértelmű. Mert bár a történelem során mindig voltak olyan intézetek, amelyek a betegeket fogadták, a mai értelemben vett kórház aránylag modern találmány.  Magyarországon már egészen korán megjelentek betegeket ellátó intézmények. A hagyomány szerint a mai Gellért fürdő helyén már II. András alatt betegápolással foglalkozó intézmény állt. A betegeket ennek ellenére sokáig, a XIX. század végéig jobbára…