2023-02-06

Mi lesz a Mol Bubi kerékpárokkal, miután leselejtezték őket?

Az ország legszegényebb falvaiban futnak tovább a korábbi Mol Bubi kerékpárok, ezeket térítésmentesen lehet kölcsönözni, vagy bizonyos esetekben jelképes bérleti díjért lehet tartós használatba venni a Felzárkózó települések programban dolgozó karitatív szervezetektől – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hétfőn. Közleményük szerint a Budapesten hét éven át használt biciklik a feliratok eltávolítása után – eddig – hetvenhét településen…
2022-12-26

Negyvenezren jártak idén a Mikulásgyárban

Mintegy negyvenezer látogató, köztük turisták, valamint kétezer óvodás és kisiskolás járt a tizennyolcadik Mikulásgyárban december 1-22. között. Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak. A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották,…
2022-12-04

Idén új helyszínen várja az adományokat a Mikulásgyár

Idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat. A pesti mellett egy budai helyszínen, az Etele Plazában jelöltek ki hivatalos gyűjtőpontot. Idén csaknem száz ingyenes koncertet is tartanak a Mikulásgyárban. Az elmúlt 17 évben mintegy 650 ezer ember küldött ajándékot a jótékonysági szervezetnek, hogy azokat…