2023-08-26

Áder János: nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért

Nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Csákváron, a természetképeket bemutató FotoKozma fotófesztivál ünnepélyes megnyitóján. A kiállításon látható képek készítői – a legfiatalabbtól a legtapasztaltabbig, a kezdőtől a díjnyertes művészig – egyaránt rajong bonyolult és gyönyörű világunkért. Ez fejeződik ki,…
2023-08-24

Többek között a legendás 66-os “Farost” is megnézhetjük a Közekedési Múzeum hétvégi kiállításán

Csaknem húsz Ikarus buszt állít ki a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában a hétvégén: a múzeum harmadik alkalommal rendezi meg az Ikarus MiniFeszt című találkozóját, amelyen megtekinthetők lesznek azok a járművek, amelyek kiemelkedő szerepet töltöttek be az autóbuszgyár történetében. A Közlekedési Múzeum csütörtöki közleménye szerint a program részeként meg lehet nézni a Bringára váltva című időszaki kiállítást is,…
2023-08-23

Kétéves külföldi körutazásra indulnak a kortárs magyar üvegművészek alkotásai

Kortárs üvegművészeti tárgyakkal bővül az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye: a Magyar Zene Házában júliusban bemutatott Glassification.hu című kiállítás alkotói közül hatan egy-egy művüket ajánlották fel a múzeumnak. Az alkotások azt követően kerülnek a múzeumba, hogy a kiállítás visszatér kétéves körútjáról, amelynek keretében idén többek között Velencében, Szófiában és finn városokban mutatkozik be a kortárs magyar üvegművészet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium…
2023-08-22

Vasárnapig még megtekinthető a rendhagyó Gulácsy kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Vasárnap zár a Gulácsy-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, ezért a hétvégén a múzeum meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. Vasárnapig látogatható a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakja, Gulácsy Lajos életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, amelyet eddig már több mint hatvanezren tekintettek meg – áll a múzeum keddi közleményében. A mintegy kétszáz művet, azon belül 84 festményt bemutató nagyszabású kiállítás…