2023-08-01

Kihaltnak nyilvánítottak egy ragadozót Andalúziában – Egy éven át hiába keresték

Kihaltnak nyilvánította az ibériai farkast Andalúziában a tartományi kormány, miután évek óta nincs kézzelfogható bizonyíték a faj jelenlétére a térségben. Az 1986 óta védettnek számító farkasok nyomait egy éven át hiába keresték a dél-spanyolországi régió mintegy kétezer négyzetkilométernyi hegyvidéki területein a fajmegfigyelési programban dolgozó kutatók. A szakemberek szerint valójában azonban már régebben, körülbelül tíz éve, hogy eltűntek ezek az állatok…
2023-02-14

Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok

Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok, a populáció legfeljebb százötven felnőtt egyedre csökkent – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn. Természetvédők szerint sürgős cselekvésre van szükség, mivel a DNS-vizsgálatok alapján a franciaországi hiúzok genetikai sokfélesége olyan alacsony, hogy harminc éven belül eltűnhetnek az országból. Az Eurázsia egész területén elterjedt hiúzok több országban nagy veszélyben vannak az élőhelyük…
2023-01-02

Nyelvek, melyek a legtöbb országban hivatalosak

Annak ellenére, hogy sok kis nyelv kihalóban, van, a világban még mindig több ezer nyelvet beszélnek. Miután az országok száma ezzel szemben csak 200, országon belül szót kell érteni, ha mást nem, a hivatalos ügyek intézéséhez. Sok helyen meghatároznak ezért hivatalos nyelvet vagy nyelveket, amelyek elég széles körben ismertek, hogy alkalmasak legyenek a szerepre. Európa: sok nép, sok ország Európában nem túl bonyolult kérdés, hogy melyik ország milyen hivatalos nyelvet…
2022-12-07

Romániában több mint negyven madárfajt fenyeget a kihalás veszélye

Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül – közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A két madárvédelmi civil szervezet közös közleményben tudatta, hogy elkészült a fenyegetett romániai madárfajok Vörös listája, amelyet miniszteri rendelettel hagyott jóvá a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti tárca.…