2024-02-29

Megvannak az év befektetői – Ezt látnia kell

Kilenc kategóriában adták át a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismerését, az Év Befektetője díjakat a 2023-ban legkiemelkedőbb teljesítményt elérő külföldi és magyar vállalatoknak a Szépművészeti Múzeumban. Az Év Befektetője gálán Joó István, a HIPA vezérigazgatója, befeketésösztönzésért és kiemelt magyaroszági nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos kiemelte, 2023-ban Magyarországon 13 milliárd euró volt a külföldi beruházások…
2024-02-23

“Magyarország diktálni fogja egy technológiai világforradalom tempóját”

A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A tárcavezető a vállalat autóátadó ünnepségén nagy sikertörténet kezdetének nevezte a több milliárd eurós, több ezer új…
2024-02-19

Rangos turisztikai díjakat nyert Magyarország

Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor. A kínai National Geographic Travel a legminőségibb úti célok között ajánlja Magyarországot, a Voyage Magazine pedig az Év új feltörekvő desztinációjának választotta hazánkat. Emellett az ország vezető turisztikai médiuma, valamint a legnagyobb szálláshelyfoglaló platformja több kategóriában is a legjobbak közé sorolta a Magyar Turisztikai…
2024-02-16

A sötét anyagot tanulmányozzák Kínában egy különleges helyszínen – Video

Kínában megépítették a  világ legmélyebb, és legnagyobb földalatti laboratóriumát, 2,4 kilométer mélyen. Kína délnyugati részén, Szecsuán tartományban tavaly decemberben nyílt meg a China Jinping Underground Laboratory-II (CJPL-II) laboratórium, amely az eredeti, 2010-ben indított CJPL-létesítmény bővítése. A CJPL-II a kínaiak sajtóközleménye szerint  2,4 kilométer mélyen található a föld alatt. Kutatóhelyiségeinek térfogata csaknem 11,6 millió köbméter.…