2023-03-15

Kolumbiai költészeti antológiát mutatnak be a Cervantes Intézetben

Kolumbiai költők verseiből válogató antológiát mutatnak be a Cervantes Intézetben csütörtökön – áll az intézmény közleményében. A Mint a vigyázó istenek arca címmel megjelenő, húsz kortárs kolumbiai költő verseit tartalmazó antológia bemutatóját a Cervantes Intézet, a Kolumbiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége és a kötet kiadója, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség rendezi – írja az intézet közleményében. Kiemelik, hogy a kolumbiai költészet…
2022-12-13

Másodikok lettek a magyar diákok a nemzetközi természettudományi olimpián

A három fős magyar csapat tagjainak mindegyike ezüstérmet szerzett a Kolumbia fővárosában, Bogotában december 2. és 12. között megrendezett Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO). A versenyt 2004-ben Indonézia alapította, azóta Magyarország minden évben részt vesz ezen a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett természettudományi versenyen, amelyen biológiából, kémiából és fizikából kell megmutatni elméleti és gyakorlati tudásukat…