2023-04-27

Négy komponista, négy szvit az Anima Musicae Kamarazenekar műsorán az Óbudai Társaskörben

Grieg, Janácek, Balogh Máté és J.S. Bach tánctételeiből játszik az Anima Musicae Kamarazenekar május 5-én az Óbudai Társaskörben a Capriccioso-bérlet harmadik, egyben utolsó hangversenyén – közölte az Óbudai Társaskör. A koncertsorozat utolsó estjén vendégszólista nélkül muzsikál az együttes, a koncert témája a barokkban gyökerező szvit, azaz tánctétel lesz, ez alkalommal négy komponista szemszögéből. Elsőként Edvard Grieg Holberg-szvitjét adják elő,…
2022-04-05

Egy szimfonikus zenekar, amely sokkal többet tesz, mint hogy csak szép zenéket játszik

A magyar nemzet zenei érzékenységét és alkotóerejét nagy kár lenne veszni hagyni – mondta a Tudás.hu-nak Hámori Máté. A Danubia Zenekar (ÓDZ) Liszt-díjas karmesterével, művészeti vezetőjével az új koncerttermük bejárásakor a zenekari innovációról, a beteg korfáról és az isteni mannáról is beszélgettünk. Új koncertterme lett Óbudának. És új fejezet kezdődik a Danubia Zenekar életében is, hiszen ez a jó akusztikájú, reprezentatív hely az egykori Flórián mozi patinás…
2021-04-17

Felmérés: a válaszadók 82 százalékát megnyugtatja a komolyzene

A zenehallgatók 82 százalékát megnyugtatja a komolyzene a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint. A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok. Az IPSOS reprezentatív kutatása szerint a műfaj a hangulatunkra és az energiaszintünkre is jótékony hatást gyakorol, a megkérdezettek mintegy kétharmada jobb kedvre derül a művek hallgatásától. Hasonló…