2023-03-21

Díjazzák a jó tanuló, jó sportoló középiskolásokat – Elindult a Magyarország tehetsége 2022. pályázat

Kihirdettük a Magyarország tehetsége-2022 nyílt pályázatot – jelezte kedden a közösségi oldalán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. A pályázattal azokat a 9-13. évfolyamos tanulókat kívánják elismerni, akik a 2021/2022-es tanévben magas szintű tanulmányi eredményeik mellett kimagasló sportteljesítményt nyújtottak. A követelmény: a tanulmányi eredményük a 2021/2022-es tanév végén elérte legalább a 4,7-es átlagot, emellett a pályázati felhívásban…
2023-02-09

A budapesti gyerekek kiemelkedőek a környezettudatosságban

Kilenc magyarországi – ebből négy budapesti – és egy határon túli csapat jutott be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett tanulmányi verseny döntőjébe. A középiskolák háromfős diákcsapatai a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én az Akadémia székházában Budapesten. Az MTA közleményében felidézték, hogy az Akadémia középiskolai Alumni Programjának keretében szervezett tanulmányi versenyen…