2023-11-30

Lengyel ikon ellen emeltek vádat hazájában

Ügynökmúltját érintő, 2016-ban tett és hamisnak vélt tanúvallomása miatt vádat emeltek Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, Nobel-díjas munkásvezér, későbbi lengyel államfő ellen – mondta el a varsói kerületi ügyészség szóvivője a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. A vádiratot a Varsó-Belváros kerületi bírósághoz továbbították. A feltételezetten hamis tanúvallomás több mint ötven dokumentumot, köztük Walesa által…
2023-11-20

A lengyel emberek nem akarnak kötelező katonai szolgálatot

Lengyelországban az állampolgárok 44 százaléka ellenzi a kötelező katonai szolgálat visszaállítását – ismertette a Super Express című lap a Pollster közvélemény-kutató friss felmérését. A kutatás szerint a válaszadóknak csupán 27 százaléka tartotta jó ötletnek a kötelező katonai szolgálatot, 13 százalék úgy vélte, a szolgálat mindkét nemre vonatkozhatna, körülbelül 16 százalék pedig nem tudott egyértelmű választ adni a kérdésre. A kötelező szolgálatot…
2023-10-31

Régészek vámpírtemetőt tártak fel Lengyelországban

Lengyel régészek egy olyan 17. századi gyermek maradványait tárták fel, akit a sírjához láncoltak, hogy ne támadjon fel a halálból. A temetőben egy női holttestet is találtak, amelynek lábán lakat, nyakán sarló volt, ami arra utal, hogy vámpírnak hitték. A 6 vagy 7 éves gyermek csontjai a legújabb lelet az észak-lengyelországi Pien falu temetőjében, ahol már több csontvázat is feltártak, a amelyek egy olyan korszakból származnak, amikor a szellemektől, zombiktól és más…
2023-10-17

Lengyel kormányalakítás: később lesz kormányfőjelölt

Ki kell várni, hogy összeálljon a parlamenti többség, mielőtt Andrzej Duda elnök a kormányfőjelölt személyéről döntene – jelentette ki Pawel Szrot lengyel elnöki kabinetfőnök. Szrot arra válaszolt a PAP hírügynökségnek, hogy Andrzej Duda mikor kezd egyeztetni a vasárnap megválasztott parlamenti pártokkal a új kormány összeállításáról. A jelenlegi parlament hivatali időszaka november 14-én ér véget – mutatott rá a kabinetfőnök. Hozzátette: betartják…