2023-11-16

Hat újabb magyar jutott ki a Gázai övezetből

Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számol be, miután megérkezett Marokkóból, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet továbbra is kétségbeejtő.…
2023-01-04

A honfoglalók Volga és Ural vidékéről hozott génállománya folyamatosan keveredett

A honfoglalók genetikai anyaga egyre jobban keveredett a Kárpát-medencébe érkezés után, de már az Etelközi csontminták is vegyes csoportot alkotó népességről adnak képet – mondja a tudás.hu-nak Szeifert Bea, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének tudományos munkatársa, aki legutóbb a dunántúli hatalmi központok közelében élő népesség genetikai mintáit elemezte. Van-e archeogenetikai igazolása annak a régészeti megállapításnak,…