2023-11-26

200 éve megváltoztatta a matematikát a magányos magyar zseni

200 éve hangzott el a magyar tudomány egyik legmeghatározóbb mondata: “A semmiből egy új, más világot teremtettem.” – írta 1823 november 3.-án Bolyai János, apjának, Farkasnak, megfejtve egy több mint 2000 éves feladványt. Bolyai Jánosra ma leginkább úgy emlékszünk vissza, mint az, aki megfejtette Eukleidész, i.e. 300 körül íródott Elemek című művének azon részét, amely egészen az 1800-as évekig ejtette gondolkodóba matematikusok generációit. Eukleidésznek rendkívül…
2023-11-21

A matematika mindennek az alapja – Ezért érdemes tanulni

A logikus gondolkodás, az algoritmikus rendszerszemlélet az élet alapja. A matematika olyan tudást ad, amivel az ember el meri engedni a gyerekét a világba – mondta a tudás.hu-nak Gyimesi Bernadett, a Medve Matek vetélkedősorozat egyik főszervezője. A matekversenyeket zárt, enyhén izzadtságszagú szobákban képzeljük el. Ehhez lépest a Medve Matek vetélkedőinek egyik leghangsúlyosabb része, hogy a szabadban tartják, mintha kirándulás-féle lenne. Mi ennek…
2023-06-05

Matematikatanítás tudományos módszerekkel? – Majd ezer kutató vesz részt a budapesti nemzetközi konferencián

A matematikatanítás módszertanával foglalkozó nemzetközi konferenciát rendeznek Budapesten július 10. és 14. között – közölte a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet hétfőn. A European Society for Research in Mathematics Education (ERME) kétévente tartja meg a CERME konferenciát, amely a kontinens legnagyobb, a matematikatanítás módszertanával foglalkozó tudományos tanácskozása. A rendezvénnyel lehetőséget kívánnak biztosítani a terület szakembereinek,…
2023-05-15

A mesterséges intelligencia nem váltja ki a matematikai tudást

Magyarországon az általános vélekedés szerint a matematika nem annyira népszerű. Simon Péter, az ELTE TTK Matematikai Intézetének igazgatója és a Bolyai János Matematikai Társulat főtitkára szerint azonban ez nem igaz. Erről, valamint a matematika hétköznapi életünkben betöltött szerepéről is kérdeztük. Mit gondol, miért félelmetes sokak szemében a számok tudománya? Ez csak a „mindenki azt gondolja, hogy a többiek azt gondolják, hogy” eredménye. Erre is létezik…