2023-04-14

Retró hétvégét tart a MÁV-START és a Volánbusz

Retró hétvégét tart a MÁV-START: szombaton és vasárnap a régi korok járműveivel utazhatnak az érdeklődők a Miskolc-Tornanádaska vonalon, a Mátra InterRégió vonatokban pedig egy BVmot villamos motorvonatot is forgalomba állítanak. A Volánbusz szombaton szintén Retró Napra várja Hatvanban a buszközlekedés szerelmeseit. A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint ebben az évben is megrendezik a már hagyományos retró hétvégéket. Az első alkalommal,…
2023-04-05

Most megéri vonatozni, ha a több ezer kilométeres túrára készül

A MÁV-START és a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) stratégiai megállapodásának köszönhetően a tavaszi szünet kezdetétől a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarokról induló InterCity vonatokon elérhető a Kéktúra kiadvány – tudatta a vasúttársaság. A MÁV közleménye szerint a 71 éves Országos Kéktúra, az 1986-ban létrehozott Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és a legfiatalabb, 25 éves Alföldi Kéktúra együttesen adja ki a mintegy 2550 kilométer hosszú…