2024-01-08

Elhunyt Ferdinandy György

Elhunyt Ferdinandy György. A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus életének 89. évében halt meg. Ferdinandy György november végén tüdőgyulladással került kórházba a floridai Miamiban, állapota ezt követően nem javult; vasárnap hunyt el – tudatta felesége nevében az író szerkesztője, Navarrai Mészáros Márton az MTI-vel. Budapesten született 1935-ben. Édesapja és nagyapja orvos, édesanyja gépírónő, háztartásbeli…
2023-11-04

Elhunyt Murányi László újságíró

Életének 86. évében békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel. Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben. Murányi László a gyóni evangélikus parókián született l937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt. Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként,…