mestersége inteligencia

2021-05-20

Bőrbetegségeket azonosít mesterséges intelligenciával egy új eszköz

A bőr, a haj és a köröm elváltozásait segít diagnosztizálni a Google frissen bemutatott eszköze, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz. A “bőrgyógyászati segédeszköz” a páciensek által feltöltött képek alapján dolgozik, még az idén el akarják indítani – hivatkozott a BBC hírportálja a technológiai óriáscég éves fejlesztői konferenciáján elhangzottakra. A mesterséges intelligencia 288 bőrbetegséget ismer fel, de nem arra tervezték, hogy…
2020-12-08

A neten lévő szövegek harmadát már mesterséges intelligencia szülte – hazai szervezésű kerekasztal egy igazi tudományos világsztárral

A világ leghíresebb asztrofizikusa és ismeretterjesztő sztárja, Neil deGrasse Tyson is részt vett azon a hazai szervezésű virtuális konferencián, ahol a mesterséges intelligencia nagyágyúi csaptak össze. Ennek egyik érdekes felvetése szerint lehet, hogy valójában csak egy szimulációban élünk. A mesterséges intelligencia (MI) azon kevés iparághoz tartozik, amely a járványhelyzetben is virágzik. Nem véletlenül Tartok tőle, hogy sok ember már nem fogja visszakapni…
2020-08-29

A MI olyan mértékben változtatja meg a világot, hogy a halhatatlanság is egy opció lesz

A számítógép már 2029-ben olyan okos lesz, mint az ember, ha éppen nem okosabb, s ez olyan mértékben változtatja meg az életet, ahogyan most még fel sem tudjuk fogni – mondja a mesterséges intelligencia pápájának hívott Ray Kurzweil. A szingularitás korában a halhatatlanság is egy opció lesz. Valószínűleg sokan találkoztunk olyan online szolgáltatással, honlappal, alkalmazással, ahol először valahogyan igazolni kellett magunkat, hogy nem vagyunk robotok.…
2020-03-04

Több mint 900 ezer munkahelyet érinthet Magyarországon a Mesterséges Intelligencia

Néhány évvel ezelőtt a mesterséges intelligenciával leginkább olvasmányainkban, filmélményeinkben találkoztunk. Ezekben az alkotásokban az „MI”-t leginkább negatív előjellel ábrázolják, aki világuralomra tör, de legalábbis egyenrangú helyet követel a természetes intelligencia (az ember) mellett. Mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk az „MI”–val a mindennapjainkban, – akár személyesen is – ha ügyfélszolgálattal levelezünk vagy…