2023-05-24

Védett állat okoz hatalmas pusztítást a hazai földeken

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országszerte arra kéri a gazdálkodókat, hogy jelezzék a vetési varjak okozta károkat és újra kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását – jelentette be szerdai közleményében a kamara. A közlemény szerint a vetési varjak az Európai Unióban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – nem lehet hatékonyan védekezni ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. Az…
2023-05-08

Úgy tűnik nélkülözhetetlenné vált a légi támogatás a mezőgazdaságban

Idén a fenntarthatóságra összpontosít a NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow, de a megszokott, népszerű programok sem maradnak el – mondta a szervezők hétfői sajtótájékoztatóján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Győrffy Balázs közölte, hogy a Fejér vármegyei Mezőfalván június elején tartandó rendezvény továbbra is a szakmai támogatást helyezi előtérbe, ezért a klímaváltozás hatásaival együtt a környezeti erőforrásokat észszerűen felhasználó,…
2023-05-03

A hazai állatállomány legjavát láthatjuk a csütörtöktől Hódmezővásárhelyen

Harmincadik alkalommal rendezik meg csütörtöktől az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját Hódmezővásárhelyen – tájékoztatott a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. A kiállításon az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi- és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó…
2023-04-06

Egyre népszerűbb az agráripar a fiatalok körében

A fiatalok tudásának mindig lesz helye és értéke az agráriumban, ők pontosan tudják, óriási lehetőségek rejlenek az agráriumban, a mezőgazdaság a jövőnk egyik kulcságazata – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának záróünnepségén, csütörtökön Kaposváron az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. A tárcavezető kiemelte, az agrártudomány ma olyan komplex rendszer,…