2021-04-08

Elárvereznek egy Picasso-portrét, akár 55 millió dollárt is megadhatnak érte

Árverésre bocsátják májusban New Yorkban Pablo Picasso egy monumentális női portréját, amelynek leütési ára elérheti az 55 millió dollárt is – írja az Artnet.com művészeti portál, amely szerint a kimagasló alkotás eladása a műkincspiac lábadozását jelezheti a zűrös tavalyi év után. A Femme assise pres d’une fenetre (Marie-Thérese), 30 October 1932 című, 1,5 méterszer 1,14 méteres mű a festő szeretőjét és múzsáját, Marie-Thérese Waltert ábrázolja. A festmény…
2020-06-16

Tiltott ásatásokról származó görög és római kincseket vont vissza árveréséről a Christie’s

Tiltott ásatásokról származó görög és római kincseket vont vissza árveréséről a Christie’s. A négy tárgyat magyarázat nélkül vették ki az árverés online katalógusából. Krisztosz Cirogiannisz, a dán Aarhusi Egyetem professzora, korábban a Cambridge-i Egyetem régésze vette észre, hogy a tárgyak – egy római márványnyúl, egy római bronzsas és két attikai váza – eltűnt a katalógusból. Mint mondta, bizonyítékai vannak arra, hogy a tárgyak lopott műkincsekkel…