2023-06-11

Háromezer megawatt fölé nőtt a hazai ipari naperőművi kapacitás

Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény; a nyár kezdetére az 50 kilowatt (kW) feletti naperőművek összesített adata meghaladta a 3 ezer megawattot – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben. A lendületes növekedés másik jele, hogy a háztartási méretű kiserőművek darabszáma tavasszal felülmúlta a 200 ezret – tették hozzá. A közleményben ismertetik:…
2023-01-24

A világ éves energiaigényét a Nap egy óra alatt lerendezné – Óriási verseny van a kutatásban

Földünk egyik legnagyobb, még korántsem eléggé kiaknázott energiaforrása a Nap. Azt mondhatjuk, hogy még ipari szinten is csak töredékét vagyunk képesek felhasználni a bolygónkat érő sugárzásnak. Nemrég ugyan áttörést értek el a napelemek hatásfokának növelését célzó kutatásokban, de már napjainkban is látszik, nem ez lesz a végső megoldás. Az általánosan, főként a lakosság körében elterjedt napelemek legfeljebb 22 százalék körüli hatékonysággal működnek, vagyis…
2022-12-23

Magyarországon az első zöldhidrogén előállítására képes berendezés

A Bükkábrányi Energiapark által vezetett projekt keretében Magyarországra érkezett az első ipari méretű elektrolizáló berendezés. A hidrogént napenergia felhasználásával is előállítani képes technológia egyedi és különleges hazánkban – tájékoztatta a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága. Az elektrolizáló berendezés (PEM) műszaki paraméterei a villamosenergia-piac több szegmensében való részvételre is lehetőséget ad, az eszköz a tervek szerint…
2022-09-15

Főpolgármesteri Hivatal: elkészült a napelemes fejlesztéseket segítő Budapest Szolár Térkép

Elkészült a Budapest Szolár Térkép elnevezésű, webalapú, mobiltelefonon is futó térképes alkalmazás, amely minden budapesti épület esetében megmutatja, hogy a tető mekkora része alkalmas a napenergia hasznosítására, azon milyen teljesítményű napelem fér el, és mennyi áramot lehet napelemmel megtermelni – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A hivatal közleménye szerint az alkalmazás elkészültével Budapest is felzárkózott azon európai nagyvárosokhoz…