2023-06-07

13 millió kínai fiatal jövője múlik a ma kezdődött “gaokao”-n

Csaknem 13 millió fiatal vesz részt Kínában a szerdán kezdődött központi felvételi vizsgákon. Ez az ország történetének eddigi legnagyobb felvételi megmérettetése – közölte az oktatási tárca. A minisztérium tájékoztatása szerint idén a tavalyinál 980 ezerrel több diák tesz vizsgát a “gaokao” (felső vizsga) néven ismert központi felvételin, amelyet 1952-ben vezettek be, és azóta folyamatosan törekszenek a megreformálására. A regisztráltak…
2023-06-05

Matematikatanítás tudományos módszerekkel? – Majd ezer kutató vesz részt a budapesti nemzetközi konferencián

A matematikatanítás módszertanával foglalkozó nemzetközi konferenciát rendeznek Budapesten július 10. és 14. között – közölte a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet hétfőn. A European Society for Research in Mathematics Education (ERME) kétévente tartja meg a CERME konferenciát, amely a kontinens legnagyobb, a matematikatanítás módszertanával foglalkozó tudományos tanácskozása. A rendezvénnyel lehetőséget kívánnak biztosítani a terület szakembereinek,…
2023-06-02

Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program

Sikeresnek értékeli középiskolásoknak szóló edukációs programját az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), amelynek munkatársai ebben a tanévben az ország 223 tanintézményében 311 előadást tartottak, hogy a végzős középiskolásokat véradásra ösztönözzék. A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott előadásokat…
2023-05-30

Valós környezetben vizsgáznak a jövő repülőgép szerelői

Több mint 20 év után ismét valós repülőtéri és hangár környezetben tett szakmai vizsgát középiskolai képzésben végzős 16 repülőgép-szerelő és műszerész diák az Aeroplex ferihegyi műszaki bázisán  – közölte az Aeroplex és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra (BKIK) kedden. A repülőgép-szerelői és műszerész duális képzést az országban egyedüliként nyújtó, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrumhoz (BGéSzC) tartozó csepeli Kossuth Lajos Kéttannyelvű…